Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz,
hittem az életben és nem fájt a szívem,
tudtam, hogy én váltom meg majd a világot,
láttam a jövőmet és semmi sem bántott.
Lelkemben mindíg ott volt valami dallam,
tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban,
és hogyha szeretném elszállok innen,
ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.
De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat,
de miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.
Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál,
így megismerhetsz engem, hogy mi az,
amire szívem vár, én is szállok e dallal,
magasan repülök most feléd,
neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.
Csalódtam sokszor már és sokmindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom,
hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.
Addig amíg szól a dal, az én szívemben,
addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.
Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben,
soha nem adom fel, ne is kérj, ezt nem teszem,
mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem,
nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.